Az informatikai és a távközlési piacot érintő kulcsfontosságú törvények parlamenti tárgyalása tavaszra tolódik. Az elektronikus aláírásról szóló törvény tervezete október végére elkészült ugyan és a kormány elé kerülhet, de zsúfolt “napirendjei” miatt az idén mégsem tárgyalja az Országgyűlés

  • jelentette ki a VG tegnapi szakmai konferenciáján Erényi István, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) informatikai kormánybiztosságának főosztályvezetője. Erre legkorábban jövő tavasszal kerülhet sor, de legkésőbb áprilisban — tette hozzá. Hasonló határidő-eltolódást szenved az egységes hírközlési törvény, amely ugyancsak a jövő évben kerülhet a parlament napirendjére, a tervek szerint az aláírástörvény-tervezetet követően — mondta el Sík Zoltán informatikai kormánybiztos a kormányzati részleg házavatóján. Hozzátette, hogy az informatikai projektek közül a családi PC-program iránti fokozott érdeklődés miatt hamarosan újabb hasonló projektek kidolgozását tervezik. Jövőre pályázatot írnak ki szabad forráskódú szoftverek kidolgozására is. E programok fejlesztését a kormány anyagilag is támogatja, majd elkészültük után elhelyezi őket egy internetes weblapon, amelyről az érdeklődők ingyenesen letölthetik a szoftvereket. A jelenleg több mint 80 fős informatikai kormánybiztosság a budapesti Szilágyi Erzsébet fasorban lévő egykori ABN Amro-székházban kapott végleges helyet. A közel négyezer négyzetméteres, többszintes épületet közbeszerzés útján a Hírközlési Főfelügyelet vásárolta meg 600 millió forintért.