A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a fogyasztók megtévesztése miatt ötszázezer forint bírság megfizetésére kötelezte a Matáv Rt.-t. A GVH azért indított eljárást a Matáv ellen, mert észlelte, hogy a telefontársaság 2000. május 1. és augusztus 31-e között tartó “Hív 6” reklámakciójában azt ígérte, hogy a kedvezményes időszakokban, a 2-es helyközi és 3-as belföldi távolsági zónákba kezdeményezett, vezetékes hívások csak percenként 6 forintba kerülnek. Ezzel szemben a versenytanács megállapította, hogy a nyilvános telefonkészülékekről indított hívásokért nem a kedvezményes, hanem a magasabb 11,25 illetve 18 forintos tarifát számoltak fel. A viszonylag alacsony bírság összegének megállapításakor a versenytanács figyelembe vette, hogy a jogsértés viszonylag kevés ügyfelet érintett és mindössze négy hónapig tartott.