Az FKGP-frakció keresztül fogja vinni Pokol Béla előterjesztését ugyanúgy, mint a külső üzletrészekről szóló törvényt – jelentette ki Torgyán József, az FKGP elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Egyidejűleg “az MSZP sajnálattal tapasztalja, hogy az FKGP ismét a sajtón akar bosszút állni népszerűsége csökkenéséért” – így reagált az úgynevezett lex Pokol ismételt beterjesztésének hírére Lendvai Ildikó MSZP alelnök szerdán az MTI-nek. Torgyán József hangsúlyozta: tudomása szerint a Fidesz meghatározó része már korábban is úgy ítélte meg, hogy két évvel ezelőtt kár volt visszavonni Pokol Béla javaslatát, a sajtó felelősségét szabályozó, úgynevezett lex Pokolt. A Polgári törvénykönyv módosítását kezdeményező indítvány legtöbb vitát kiváltott pontja az, hogy nemcsak hírekre, hanem véleményekre is lehetne sajtó-helyreigazítást kérni. – Az egész kormányzati oldal számára elfogadhatatlan az a hozzáállása néhány sajtóorgánumnak, hogy a hamis vádtól vagy rágalmazástól sem visszariadó módon igyekeznek lejáratni embereket, családokat, pártokat – fogalmazott Torgyán József. A pártelnök úgy látja, ez nem sajtószabadság, hanem “a sajtószabadságot és az alapvető demokratikus megítélésünket veszélyeztető magatartás”. – Ezen indokok miatt a javaslatot újra beterjesztettük és ragaszkodunk ahhoz, hogy mielőbb megtárgyalásra és elfogadásra kerüljön. A sajtónak is segítséget szeretnénk adni, hogy önmagát megtisztíthassa, hogy ne a rágalmazók szintjén működjék, hanem a véleménynyilvánítás és a szabadságjogok alapvető védelmezője lehessen – szögezte le Torgyán József. Lendvai Ildikó MSZP-alelnök szerint a kisgazdapárt elnöksége a lex Pokol felelevenítésével az FKGP-s politikusok botrányairól tudósító újságírók megfenyegetésére ismét az egyszer már csütörtököt mondott csodafegyvert kívánja alkalmazni. Az MSZP szerint a változatlan formában benyújtott törvényjavaslat új garanciákat nem teremt a hiteles tájékoztatáshoz, de a helyreigazítás gyakorlatát parttalanná téve, a negatív vélemények, bírálatok esetére is hasonló eljárást tesz lehetővé. – Ezzel korlátozza a véleményközlést és a szerkesztési önállóságot, ellehetetleníti a kommentár, a politikai publicisztika és a művészeti kritika műfaját, szerkeszthetetlenné teszi a lapok olvasói véleményeket közlő rovatát – fogalmazott Lendvai Ildikó. Hozzátette: pártja bízik abban, hogy a józan ész felülkerekedik a koalíciós érdekeken, és a két másik kormánypárt nem szavazza meg az indítványt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a sajtószabadságot érintő változások kétharmados parlamenti támogatást tesznek szükségessé, és “minden más eljárás a joggal való visszaélést jelenti”.