Súlyos ítéleteket hoznak a bíróságok a környezetszennyezési, illetve -veszélyeztetési ügyekben

Harminchatmillió forintos kártérítésre kötelezett a Bács-Kiskun Megyei Bíróság egy férfit, aki a Kiskunsági Nemzeti Park területén több mint két és félezer, védett szibériai nőszirmot szedett. Ezzel az esettel együtt hatvanöt alkalommal kezdeményezte a környezeti veszélyeztetéstől való eltiltást, valamint a természetben okozott kár megtérítését az ügyészség – áll a Népszava birtokába kerül összefoglaló jelentésből.

A Legfőbb Ügyészség szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbb esetben elég a felszólítás, a környezetszennyezést általában megszüntetik és módosítják az azt előidéző technológiát. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 19 esetben figyelmeztették a gyárakat, többségükben sikerrel. Így például egy nyírbátori gyár átmenetileg felfüggesztette a termelést, amit csak a kifogásolt kémény magasítása után folytat. A Matáv több, a zajkibocsátást csökkentő beruházást hajtott végre, a vásárosnaményi szennyvíztisztító telepen átalakították a keverőüzemet, Nyírbogdányban pedig új szennyvíztisztító épül. Az elmúlt másfél évben 19 per indult vízszennyezés miatt, 12 a föld, 4 pedig a levegő védelme érdekében.

További részletek a Népszava cikkében