Az Amerikai Polgárjogi Unió (ACLU) és több más jogvédő, valamint szakmai szervezet levélben tiltakozott az ICANN legfelsőbb szintű doméneket meghatározó eljárása ellen, antidemokratikusnak minősítve azt. A tiltakozók úgy vélik, hogy a mesterséges korlátozással az ICANN vét a szólásszabadság ellen. Véleményük szerint az ICANN és a kereskedelmi minisztérium eljárása az új legfelsőbb szintű domének kiválasztásával kapcsolatban több szövetségi törvényt is sért. A levélírók felszólítják a címzett kereskedelmi minisztériumot, tegyék lehetővé, hogy a közvélemény is hallathassa hangját a javasolt új doménekkel kapcsolatban, mielőtt szentesítenék az ICANN döntését. Ebből a célból a levél aláírói azt kérik, rendezzenek nyilvános meghallgatásokat, hogy az Országos Távközlési és Informatikai Adminisztráció (NTIA) ezek fényében hozhasson döntést. A tiltakozásra valójában az ICANN is számított. A dolog mögött politikai megfontolást látnak, hiszen az ICANN 1988 októberében a most távozó Clinton elnök áldásával jött létre, s vélhetően a Bush adminisztráció ezen a területen sem hagy mindent változatlanul. Az ICANN ráadásul úgy véli, hogy a tiltakozók között főleg olyanok vannak, akiknek az új doménekre tett javaslatait elutasították.