A Belügyminisztérium (BM) hétfőn kezdi el tesztelni azokat a különböző típusú technikai eszközöket, amelyekkel a házi őrizetben lévőket fogják majd ellenőrizni.

Eiselt György helyettes államtitkár elmondta, hogy öt cég kereste meg a minisztériumot ajánlatával, közülük három nagyjából ugyanolyan technikát mutatott be, azaz mindegyik típusnál a jeladó készüléket a házi őrizetesre rögzítik és eltérés csak a központi egység fogadókészülékének típusában van.
Hozzátette: az előbb említetteken kívül két magyar vállalkozás jelezte, hogy az elvárásoknak megfelelően, egy hónapon belül tudja szállítani az eszközt.
Az már biztos, hogy a leendő rendszer nem műholdas nyomkövetésű lesz, csak kiegészítésként alkalmazzák majd, mivel tartani kell a leárnyékolástól.
A helyettes államtitkár ismertetése szerint a nemzetközi gyakorlat alapján a házi őrizeteseken lévő szerkezetet a csuklóra erősítik, a magyar elképzelés szerint olyan eszközt alkalmaznak majd, amely a bokára rögzíthető.
A tesztelésre váró szerkezetek nagyon érzékenyek, üvegszáloptikás technológiával készülnek, sav- és lúgállók, de bírják a terhelést, valamint az ütést is.
A szerkezet küllemre egyébként valamivel nagyobb csak egy gyufás skatulyánál, s a benne lévő jeladó annak alig negyede.
Eiselt György szólt arról, hogy zárt közbeszerzési eljárást kérnek a nemzetbiztonsági bizottságtól, mivel több ponton szolgálati titokról van szó.