A német rendőrség több mint 100 gyanúsított ellen indított eljárást, mert betiltott neonáci indulókat terjesztettek egy internetes zenebörzén keresztül. A szövetségi bűnügyi rendőrség kedden Wiesbadenben hozta nyilvánosságra, hogy a múlt héten Németország 16 szövetségi államából 15-ben tartottak razziát összesen 103 lakásban, ahol számítógépeket, adathordozókat és egyéb berendezéseket foglaltak le az eddigi legnagyobb ilyen jellegű rendőrségi akcióban.

Dirk Büchner rendőrségi szóvivő elmondta, hogy viszonylag gyorsan sikerül rábukkanni a neonáci indulókat felkínálók nyomára, ami azt mutatja, hogy egyáltalán nem könnyű a betiltott anyagok terjesztése. Egyelőre nem tudni, hogy mikor várható vádemelés az előállított 106 gyanúsított ügyében a fajgyűlöletre uszító és fasiszta ideológia terjesztését tiltó szigorú német törvények alapján. A bűnösök 1 és 3 három év közötti börtönbüntetésre számíthatnak.

Büchner elhárította a zenebörze elnevezését tudakoló kérdést, mindössze annyit közölt, hogy egy muzsikára szakosodott nemzetközi cserepiac, ahol a gyanúsítottak ingyen ajánlották fel a neonáci dalokat. A zenebörze ellen a német rendőrség nem indított eljárást.

Németországban úgy vélik, hogy a neonáci eszmerendszer térnyerése táplálja a kisebbségek elleni támadások megszaporodását, ami tavaly valósággal sokkolta a közvéleményt, ezért a hatóságok különféle akciók sorozatát indították a fajgyűlölő ideológia visszaszorítására. A berlini kormánytisztviselők hangsúlyozzák, hogy különösen a világhálón burjánzó szélsőjobboldali tartalmak adnak okot aggodalomra, és Otto Schily belügyminiszter a múlt hónapban arra hívta fel a figyelmet, hogy sok fiatal oltódik be bűnös eszmékkel a rasszista rockzenén keresztül.

A kormány tavaly betiltotta a Vér és Becsület nevű nemzetközi szkinhedszervezet németországi csoportját, mondván: náci ideológiát terjeszt rasszista zenén, folyóiratokon és internetes honlapokon keresztül. A rendőrség ezenkívül több tucat szélsőjobboldali koncertet is szétoszlatott.