A bírósági informatika fejlesztését szolgáló újabb, mintegy 2,5 milliárd forintos program eredményeként 2003-ban 5500 számítógép működik majd a bíróságokon.

Várhatóan az ősszel látnak hozzá a bírósági informatika fejlesztését szolgáló újabb, összességében mintegy 2,5 milliárd forintos projekt gyakorlati megvalósításához

  • tájékoztatta a Világgazdaságot Horváth János, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács főosztályvezetője. Elmondta: a több mint egymilliárd forintnak megfelelő összegű PHARE-támogatással létesülő program eredményeként 2003 első fél évében a jelenlegi számítógépes rendszer valamennyi bírósági szervezetre kiterjed majd. Biztosítja nemcsak az igazságszolgáltató fórumok közötti hatékony kommunikációt, hanem a bíróságokkal együttműködő intézmények, így például a belügyi tárca, a vámszervek, a statisztikai hivatal, az APEH, illetve az ügyészségek elektronikus elérhetőségét is. Egyúttal módot ad bizonyos, a nagyközönség által igénybe vehető nyilvántartások kialakítására.

További részletek az eVilággazdaságban.