Kormánypárti képviselők javaslata szerint az aláírás-készítő eszközöket tanúsító szervezeteket miniszteri szinten jelölhetnék ki, a közszférában pedig állami szervezet, például a Posta hitelesíthetné a szignókat.

A Fidesz képviselői két módosítást javasolnak az elektronikus aláírást szabályozó törvényjavaslaton, amelyet már tárgyalnak a parlamenti bizottságok. Eszerint azokat a szervezeteket, amelyek jogosultak lesznek elbírálni, hogy egy aláíráskészítő eszköz biztonságos-e vagy sem, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter jelölheti ki. A másik indítvány, hogy a közintézményekkel összefüggő aláírás-hitelesítést csak állami többségi tulajdonú szervezet végezhetne. A Világgazdaság értesülése szerint ez a szervezet a Magyar Posta vagy más, az állam által létrehozott szervezet lehetne. Az ellenzék nem támogatja a javaslatot, amely a vadonatúj üzletág bizonyos mértékű központosítását és részleges állami monopóliumát sejteti.

A Hírközlési Főfelügyelet osztályvezetője, Rényi István ugyanakkor azt mondta a Korridornak, hogy a módosító javaslatok logikusak, ha a valóságos helyzetből indulunk ki. Az eredeti törvénytervezet a Hírközlési Főfelügyelet kezébe adta volna azoknak a szervezeteknek a kijelölési jogát, amelyek az aláíráskészítő eszközöket hitelesítenék. Az elektronikus aláírás létrehozásához ugyanis egy olyan chipkártyára van szükség, amelynek a kidolgozása sok millió dollárba kerül. Így ezeket valószínűleg külföldről szerzik majd be azok a szolgáltatók, amelyek az e-szignó hitelesítésére vállalkoznak majd. Ezeknek a szolgáltatóknak elsőként az állam, vagyis a módosító javaslat szerint a kancelláriaminiszter által kijelölt tanúsító szervezethez kell elvinniük a kártyát. Tehát ennek a bizonyos tanúsító szervezetnek a kijelölése kerülne miniszteri hatáskörbe.

További részletek a Korridor cikkében.