Nyolcvan fős csapattal alakult meg az Egyesült Királyság első, kifejezetten internetes bűnüldözésre szakosodott rendőri egysége. A National Hi-Tech Crime Unit nevett kapott osztag az egész ország területén szétszórva segíti majd az interneten zajló bűncselekmények felderítését. A National Criminal Intelligence Service fennhatósága alá tartozó különleges egység 28,62 millió dolláros költségvetéssel gazdálkodhat. Elsődleges feladata az információtechnológiai bűncselekmények önálló felderítése lesz, illetve a helyi rendőri szervek segítése. Emellett fontos feladatuk lesz az internetes bűnözés, az azokat végrehajtó csoportok feltérképezése is. Ehhez a londoni székhelyű csoport az informatikai cégek segítségét is igénybe kívánja venni. Azonban a jogvédő csoportok nem egyöntetűen lelkesek az egység életre hívása miatt, mert véleményük szerint a csoport által vizsgálni kívánt ügyek döntő többsége nem nevezhető szigorúan csak online bűnözésnek. Aggályosnak tartják továbbá azt is, hogy a bűnözés visszaszorításának ürügyén a kormányzat esetleg erre a médiumra is ki kívánja terjeszteni erőteljesebb ellenőrzését. Nem érzik tisztázottnak az új egység az egyének személyiségi jogaival összefüggő magatartását sem. A National Criminal Intelligence Service szóvivője fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az egység nem a magánlevelek olvasgatásában, hanem a szervezett bűnözői csoportok súlyos bűncselekményeinek felkutatásában kíván jeleskedni.