A Microsoft a Media Player új változatát beépíti soron következő, Windows XP operációs rendszerébe. Ez a versenytársak szerint annyit tesz: a szoftvercég ismét vét az antitröszt törvény ellen.

Mint ismeretes 1998-ban a Microsoftot 19 szövetségi állam és a versenyhatóságok azzal vádolják, hogy megsértette a Sherman-féle monopolellenes törvényt, mivel Windows 98-as operációs rendszerével együtt árulta internetes böngészőprogramját.

A csoport most úgy vélekedik: ha a cég beépíti operácciós rendszerébe a Media Playert, ugyanúgy monopolhelyzetével él majd vissza. Ezért a Procomp, a versenytársakat tömörítő szervezet Bush elnökhöz fordult, azt állítva, hogy a cég fittyet hány a bíróság tavalyi trösztellenes ítéletére, és tovább folytatja agresszív üzletpolitikáját.

A Microsoft képviselője, Jim Cullinan ismételten cáfolta a vádakat. Szerinte a Procomp tagjai az innovációt és vállalat termékeinek fejlesztését igyekeznek meggátolni”. A szoftveróriás döntését, vagyis a Windows XP-be való beépítést Cullian azzal indokolta, hogy másként nem lennének képesek megvalósítani azokat az új funkciókat, amelyeket a lejátszóprogram kínál.

A Procomp szervezet közben biztosítékot követel Bush-tól, amiatt hogy az igazságügy minisztérium nem egyezik ki a Microsofttal a lassan már három éve folyó antitröszt perben.