Feltörhető az elektronikus könyvek másolásvédelme

A zene és mozi után úgy tűnik az irodalmat is elragadja a digitális anarchia: egy hacker sikeresen hatástalanította a RocketBook elektronikus könyv másolásvédelmét.

Már a könyv sem a régi

A Nuvomedia RocketBook nevű elektromos könyvei számára regényeket forgalmazó és szoftvert fejlesztő Gemstar internetes fórumán március végén megjelent egy szokásos ismeretlen, aki különböző linkeket helyezett el, illetve instrukciókkal látta el a kedves érdeklődőket, hogy mi a teendő az elektronikus könyvbe épített másolásvédelem kikapcsolása érdekében.

“Célom az volt és az is marad, hogy megmutassam a digitális jogvédő rendszerek gyengeségeit. Reményeim szerint, hogy ezek vagy addig növekednek, míg össze nem omlanak saját súlyuk alatt, vagy ráébrednek, hogy hiábavaló az egész.” – írta az ismeretlen fórumozó.

Butítás

A RocketBook másolásvédelmi technológiájának semlegesítése a titkosítás kikapcsolását jelenti – az elektronikus regények így kimásolhatóak a hagyományos számítógépre, ahonnan már csak egy ugrás a végtelen világháló.

A hacker hozzászólásait követve a Gemstar kijavította a másolásvédelmi hibát. A javítást minden olyan felhasználó megkapta, aki regényt töltött le a cégtől, mivel a Gemstar szerveréhez kapcsolódva a RocketBook operációs rendszere automatikusan frissül.

A hacker azonban hamarosan részletesen leírta, hogyan lehet az operációs rendszerben visszaállítani a javítás előtti állapotot. A szakértők megerősítették, hogy az instrukciókat követve a felhasználók valóban kiiktathatják a másolásvédelem helyreállítására irányuló kísérleteket. Úgy vélték, az egyetlen megoldás a régi helyett egy új elektromos könyv építése, amely természetesen semmilyen formában nem lenne kompatíbilis elődjével.

A hacker újabb pár nappal később levélben hívta fel a vállalat figyelmét arra, hogy ha új e-könyvet készítenek, azt is felnyitja, de akkor már nem fogja nyilvánosan közölni, hogy mikor és hogy sikerült hatástalanítania a másolásvédelmet.

A Gemstar egyelőre hallgatásba burkolózik. A hacker hozzászólásait eltávolították a fórumból, ami arra utal, hogy felveszik az arcukba juttatott kesztyűt.