Szlovákia rövidesen felkéri Belgiumot, hogy toloncolja haza a területére érkező szlovákiai romákat. Ezt Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök jelentette be szerdán, és jelezte: Pozsony a hazatoloncolás költségeinek terheiben is kész részt vállalni.

Elmondta, hogy a felkérés lebonyolítására a szerdai kormányülésen Eduard Kukan külügyminisztert és Csáky Pált, kormánya kisebbségi kérdéseket felügyelő miniszterelnök-helyettesét kérte fel. A szlovák kormányfő a döntést röviden indokolva azt mondta: semmi keresnivalójuk nincs Belgiumban azoknak a Szlovákiát elhagyó romáknak, akik hosszú hónapokon át visszaélnek a hazai és a belgiumi szociális segélyezéssel. Szavai szerint kormánya semmiképpen sem engedi meg, hogy tisztességes emberek legyenek kénytelenek ráfizetni arra, s legyenek diszkriminálva azért, mert mások felelőtlen módon próbálnak nyerészkedni, amikor a belga hatóságoktól az ottani szociális segélyek megszerzése érdekében politikai menedékjogot kérnek. Belgium április 13-án oldotta fel a Szlovákia ellen alkalmazott vízumkényszert, amelynek elrendelésére jóval korábban azért kényszerült, mert mint több EU-országba, Belgiumba is százszámra érkeztek olyan szlovákiai romák, akiket az igen előnyös menekültjogi segélyrendszer vonzott. Belgium most ismét a vízum intézményének visszaállítását fontolgatja, mert az elmúlt három hét alatt minden korábbi rekordot meghaladó számban érkeznek a területére roma családok. A szlovák hatóságok meggyőződése és a szlovák titkosszolgálat ismeretei szerint a kiutazásokat ismert személyek szervezik, de büntetőjogi felelősségre vonásukhoz nincs megfelelő jogszabály. Legfeljebb azért lehetne őket bíróság elé állítani, mert horribilis uzsorakamatra pénzt adnak kölcsön a kiutazóknak, hogy aztán (a belga segélyekből) azt sokszorosan behajtsák rajtuk. A megzsaroltak azonban ezt vagy már a vizsgálat során letagadják, vagy ha mégis bíróság elé kerül az esetük, ott a korábbi vallomásukat megváltoztatják.