Az INFO 2001 kiállítás alkalmával május 9-én megrendezett “Civil a pályán – avagy e-kormányzat Magyarországon” című NJSZT-Byte-IVSZ kerekasztal fórumon, amelyet Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója vezetett, Rogán Antal, a parlament Informatikai és Távközlési bizottságának elnöke több, közérdeklődésre számot tartó információval szolgált. Legkésőbb ez év őszére bevezetik és működtetni fogják azt a kormányzati portált, amely alapvetően információ nyújtásra szolgál, bizonyos értelemben a kormányzati képet formáló szereppel is ellátott, ugyanakkor az állampolgárok számára ügyintézéseket is lehetővé tevő, szolgáltatás-orientált portál lesz. Rogán szerint emellett egy úgynevezett közszolgálati portálra is szükség van. Ez, amelyről még nincs kormányzati döntés, teremtené meg a közszolgálati hírszolgáltatás internetes lehetőségét. Szó van emellett a kifejezetten Magyarországgal foglalkozó, magyar és idegen nyelven egyaránt megjelenített tartalom interneten való eléréséről, a nemzeti digitális archívum és oktatási típusú internetes szolgáltatások létrehozásáról, illetve kormányzati támogatásáról. Az egyes minisztériumokban és a kormányzatban is átfogó tervek készülnek arra, hogy az országimázs alakításának egyes területei a világhálón nagy hatékonysággal és viszonylag olcsón megjeleníthetők, rendezhetők legyenek. Rogán Antal szeretné elérni, hogy az Informatikai Bizottsággal egyetértésben olyan országgyűlési határozati javaslatot nyújtsanak be, amely alapján a következő költségvetési évtől kezdődően az országgyűlés fedezné saját költségvetésén belül egy virtuális parlament kialakítására és fenntartására a (képviselők mindegyikének honlap működtetéséhez) szükséges forrásokat. A képviselő abban bízik, hogy legkésőbb 2003 elejére megvalósul a virtuális parlament. Kérdésre válaszolva, kijelentette, hogy amíg nem jön létre hivatalosan az Informatikai és Távközlési bizottság honlapja, addig az ő képviselői website-ján keresztül érhetők el a bizottság hírei (www.roganantal.hu).