A sajtószabadság védelmében fellépő Riporterek Határok Nélkül Orbán Viktor miniszterelnöknek küldött nyílt levélben tiltakozik az ellen, amit “a Magyar Hírlap című országos napilapra a Fidesz – Magyar Polgári Párt illetékesei részéről e hónap eleje óta kifejtett nyomásgyakorlásnak” minősít.

A párizsi székhelyű nemzetközi szervezet szerdán kelt levele, amelyet Robert Ménard főtitkár írt alá, s amelyet eljuttattak az MTI-nek, azt hangoztatja, hogy a Fidesz állásfoglalásai “immár a sajtó elleni valóságos nyomásgyakorlási, megfélemlítési akciókhoz hasonlítanak”. A mozgalom (nevének francia rövidítésével RSF) a kormányfő személyes közbenjárását kéri ahhoz, hogy véget vessenek “a Magyar Hírlap elleni megtorlásoknak”. A nyílt levél emlékeztet a magyar napilap kitiltására a Fidesz szegedi kongresszusáról, arra az írásra, amelynek megjelentetése az intézkedést kiváltotta, és felidézi az RTL Klub által sugárzott, ugyancsak sérelmezett bérgyilkosinterjút, amely – fogalmaz az RSF – “számos kritikát és nyomásgyakorló lépést vont maga után a bocsánatkérések ellenére”. A levél szerint “a Fidesz – MPP megtorló lépései a Magyar Hírlappal szemben természetesen eltúlzottak, és egy demokratikus államban tűrhetetlen nyomást jelentenek a sajtóra”. “Kérjük, őrködjék afölött, hogy Magyarországon tiszteletben tartassék a tájékoztatás szabadsága” – szólítja fel levelében az RSF a miniszterelnököt.