A GVH által elindított vizsgálat kiterjed az összekapcsolási szolgáltatásra, amelyet az egyes szolgáltatók egymásnak nyújtanak annak érdekében, hogy előfizetőik más telefonszolgáltatók előfizetőivel is képesek legyenek kommunikálni.

Szántó Tibor, a GVH kommunikációs irodavezetője közölte: a hívás-összekapcsolásnál a mobil és a vezetékes telefon szolgáltatók egymás ügyfelei. Mivel azonban a vállalkozások díjai jelentősen eltérnek egymástól, ezért a GVH ezzel kapcsolatosan is kért információt a cégektől. Szántó Tibor szerint az ágazati vizsgálat nem jelenti azt, hogy a felvilágosítás nyújtására kötelezett vállalkozásokkal szemben verseny-felügyeleti eljárás indulna.

Az irodavezető kifejtette: az érintett mobiltelefon-szolgáltatóktól azt kérték, hogy június végéig adjanak információt. A GVH ezek alapján fogalmazza meg következtetéseit várhatóan ez év őszére. A vizsgálat eredménye lehet az, hogy verseny-felügyeleti eljárást indítanak valamelyik mobil-szolgáltatóval szemben, vagy javaslatot tehetnek szabálymódosításra.

Kiemelte, hogy a GVH első ízben indít ágazati vizsgálatot, amelyet a versenytörvény 2000. év végi módosítása tesz számára lehetővé. A versenytörvény biztosítja a GVH számára, hogy vizsgálat keretén belül határozattal kötelezze adatszolgáltatásra az ágazatban szereplő vállalkozásokat.

Erre akkor kerülhet sor, ha az adott piaci folyamatok, ármozgások, arra engednek következtetni, hogy az ágazatban szereplő vállalkozások versenykorlátozó megállapodást kötöttek, vagy erőfölényükkel visszaéltek – hangsúlyozta a GVH irodavezetője.