Egy tegnap elfogadott kormányrendelet értelmében 6,3 százalékkal emelkedik július 1-jétől a társadalombiztosító által támogatott készítmények ára. A rendelet három évre előre szabályozza az áremelkedés mértékét. E szerint jövő év közepétől 2,8 százalékos drágulásra számíthatunk, két év múlva pedig az akkori infláció 70 százalékával emelkedhetnek a gyógyszerárak. Az egészségügyi miniszter a kormány ülése után elmondta: az árak megállapítása a gyógyszergyártókkal három évre kötött megállapodással összhangban alakul. Mint mondta: ez nem növeli jelentősen a lakosság terheit, a társadalombiztosításnak pedig 6,5 milliárd forint támogatás-kiáramlást jelent.Tájékoztatása szerint a 90-100 százalékos támogatottságú gyógyszerek körében nem változik a csontritkulás elleni gyógyszerek, valamint a fájdalomcsillapítók pozíciója, és megmarad a tápszerek 70 százalékos támogatottsága is. Jelezte viszont, hogy 70 százalékról 50 százalékra csökken az antibiotikumok árának támogatása. Mikola István közölte: július 1-jétől 3501 forintnál befagyasztották a patikai árrést, efelett a gyógyszertár minden dobozra 630 forintos bevételt számolhat el. A döntés miatt holnap ismét összeül a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöksége, jövő hét végén pedig országos küldöttközgyűlést tartanak.A kormány rendeletet alkotott, amely szerint akár 4 évre is eltilthatják a sporttól azt, akinél ismételten kimutatható valamilyen doppingszer használata. A 2000. évi sporttörvény alapján készült rendelet a nemzetközi sportszervezetek és az Európa Tanács ajánlásai alapján átfogóan szabályozza a hazai doppingellenes tevékenységet. A korábbi, 1998-as májusi kormányrendelet helyébe lépő szabályozás hatálya a versenyszerű sportban részt vevő természetes és jogi személyekre egyaránt kiterjed. A magyar sportolók ezentúl bármikor számíthatnak doppingellenőrzésre, amelynek tárgyi és személyi feltételeit a sportminisztérium biztosítja.