Az államfő jelölése alapján kedden az Országgyűlés szavaz az ombudsmanokról. Ha megkapják a szükséges kétharmados többséget, akkor délután leteszik az esküt.

Négy frakció nevezte meg jelöltjét a Magyar Távirati Iroda Tulajdonosi Tanácsadó Testületébe (TTT), a Fidesz és a kisgazdapárt csak ma adja le jelölését – derült ki a házbizottság tegnapi ülését követően.

Kedden választja meg az Országgyűlés az ombudsmanokat – titkos szavazással. Információink szerint a köztársasági elnök szombaton – miután hazatért külföldi útjáról – tesz javaslatot a jelöltekre, akiket hétfőn meghallgat az alkotmányügyi és az emberi jogi bizottság. Ha az ombudsmanok megkapják a szükséges kétharmados többséget, még kedden délután leteszik esküjüket, de hivatalukat csak július 1-jétől foglalják el.

A MIÉP az összeférhetetlenséggel kapcsolatban megfogalmazott kifogások ellenére Lakatos Pált, a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának felelős szerkesztőjét jelöli a TTT-be. Az SZDSZ Pap Mária testületi tagságát hosszabbítaná meg, akárcsak az MDF Sepsey Györgyét. Az MSZP írásban adta le két jelöltjének a nevét, mert az MTI-ről szóló törvény ellenére a szocialisták ragaszkodnak a parlamenti arányokat tükröző összetételhez. Szerintük ugyanis a hatfős TTT-ben a kormánypártok a MIÉP-pel kétharmados többséghez jutnak, ezért az lenne igazságos, ha az MSZP és a Fidesz is két-két tagot delegálna. A szocialista jelöltek neve nem hangzott el a házbizottság ülésén, de lapértesülések szerint Oltványi Ottó, a testület jelenlegi elnöke az egyik jelölt.

A Fidesz várhatóan a TTT mostani tagját, Langmár Ferencet jelöli, míg a kisgazdák Torgyán Attila eddigi elnökhelyettes után Horváth Györgyöt delegálják. Az MTI TTT mandátuma július 15-én jár le, a hat tagról kedden szavaz az Országgyűlés. A jelöltek megválasztásához legalább 194 képviselő igen szavazata szükséges. Az Országgyűlés utoljára kedden ülésezik a nyári szünet előtt. A rendkívüli ülésszak egyetlen ülésnapján már reggel elkezdődnek a szavazások, amelyeket csak az interpellációs időszak és az ombudsmanválasztás szakít félbe. A keddi napirend megszavazása előtt teszi le miniszteri esküjét Pálinkás József, aki Pokorni Zoltánt váltja az oktatási tárca élén.