Idén májusban 39 ezer 861 bűncselekmény vált ismertté, ami a tavalyi év hasonló időszakában történt 38 ezer 113-hoz képest csaknem 4,6 százalékos emelkedést jelent.

Az elmúlt hónapban 27 emberölés történt, ami jelentős, 80 százalékos emelkedés a tavaly májusi 15-höz képest.

Szintén növekedett, majdnem 4,8 százalékkal az ismertté vált erőszakos közösülések, 7,1 százalékkal pedig a megrontások száma. Jelentős – 350 százalékos – emelkedés történt az üzletszerű kéjelgés elősegítése bűncselekmény terén.

Valamivel kevesebb, a tavaly májusi 1710-el szemben 1665 közlekedési bűncselekmény történt az utakon. Tíz százalékot meghaladó mértékben mérséklődött az ittas járművezetések száma.

Majdnem 2,5 százalékkal kevesebb, azaz 321 helyett csak 313 embercsempészés vált ismertté, és hasonló, de nagyobb mértékű, mintegy 37 százalékos csökkenés olvasható ki a hivatalos személyek ellen elkövetett bűncselekmények adataiból.

Egyharmadot is meghaladó mértékben, 48-ról 65-re növekedett az ismertté vált, jogellenesen Magyarországon tartózkodók száma májusban, a tavalyi időszakhoz viszonyítva.

Lényegesen, mintegy 36,3 százalékkal emelkedett a magánokirat-hamisítások, míg ennél is nagyobb mértékben 301-ről 427-re – 41,68 százalékkal – növekedett a kábítószerrel való visszaélések száma.

Összesen 47 deviza-bűncselekmény vált ismertté májusban, ami a tavalyi 25-höz képest mintegy 88 százalékos növekedés jelent, de szintén emelkedett a bankkártyákkal való visszaélések száma is.

Jelenős, majdnem 28 százalékos csökkenést mutat a statisztika a személygépkocsi-lopások májusi alakulásában, míg a rablások száma alig változott, stagnált, hiszen a tavalyi 308-cal szemben idén májusban 310 vált ismertté.