A Napster ügyét februárban tárgyaló bíróság elutasította a korábban fájlcserélgető szolgáltatásaival milliókat vonzó Napster kérvényét, melyben perújrafelvételt kért.
A rövid, mindössze kétoldalas bírósági közlemény szerint két bírókból álló testület is megvizsgálta a kérdést, de mindkét testület elutasítólag nyilatkozott. Mivel a két bizottságban egyetlen bíró sem szavazott az újratárgyalásra, a Napster utolsó jogi lehetőségét is elvesztette az ítélet megváltoztatására. A februári ítélet sorsdöntő hatással volt a Napsterre, mivel kimondta, hogy a fájlcserélgetés leállítása “nemcsak ajánlatos, de kívánatos is”, vagyis kötelező. A Napster illetékeseit nem lehetett elérni az ügyben – írja a CNet -, de annyi bizonyos, hogy a károkozás mértékét meghatározó több száz millió dolláros per még hátravan, és mivel a fájlcserélgető rendszer a mai kiadvánnyal jogilag megbukott, a Napster helyzete nem lett könnyebb a következő perben sem.