Románia és Szlovákia sem kezdeményezett tárgyalásokat eddig hivatalosan a státustörvényről. Egyes sajtónyilatkozatok szerint Iliescu román elnök már a magyar-román alapszerződés felmondását fontolgatja. Más román lapok szerint viszont az államfő a békés megoldások híve. Az RMDSZ szerint sem merült fel az alapszerződés felbontása.

Továbbra is csak sajtónyilatkozatok szintjén tiltakozott a státustörvény ellen Románia. Horváth Gábor, a külügyminisztérium szóvivője az [origo]-nak elmondta: hétfőig sem a román, sem a szlovák kormány nem kezdeményezett hivatalosan egyeztetéseket a státustörvénnyel kapcsolatban.

A szlovákok korábban, még a törvény elfogadása előtt jelezték, hogy egyeztetni kívánnak a törvényről, eddig azonban konkrét időponttal nem álltak elő. Bár a román elnök és a miniszterelnök is – román lapértesülések szerint – több kétoldalú szerződés, sőt az alapszerződés felmondásával fenyegetőzött, román részről sem érkezett hétfőig hivatalos állásfoglalás, tiltakozás a törvénnyel kapcsolatban.

Az RMDSZ sajtóirodája szerint nincs arról szó, hogy a román vezetés komolyan foglalkozna az alapszerződés felmondásával. Az RMDSZ szerint csak egyes román újságok kommentálták saját véleményükhöz igazítva Iliescu szavait.

További részletek a Origo cikkében