A Slobodan Milosevic ellen összegyűjtött több tonnányi dokumentum ellenére elég nehéz lesz a volt jugoszláv államfő személyes felelősségét bizonyítani a koszovói háborús bűncselekményekért és népirtásért – írta szerdán a Kommerszant Daily orosz gazdasági napilap.

Az orosz lap a hágai per kezdete kapcsán úgy véli, hogy Carla Del Ponte fővádló ugyan nehéz helyzetben van, de nem engedheti meg azt sem, hogy Milosevic megússza a büntetést. Ugyanis nem csak a nemzetközi törvényszék, hanem az egész Nyugat tekintélye a tét, hiszen a nyugati országok hosszú időn keresztül igyekeztek elérni azt, hogy a balkáni tragédiában általuk főbűnösnek tartott volt jugoszláv elnököt a vádlottak padjára ültessék.

Az Izvesztyija szerint a Milosevic-per első, alig 12 perces tárgyalása a süketek párbeszéde volt. A tekintélyes orosz lap úgy véli, hogy az augusztus végére kitűzött következő tárgyalásra a jugoszláv exelnök – aki most elutasította védőügyvédek közreműködését – felülvizsgálja jelenlegi álláspontját, és elfogadja a jogi segítséget.