Stumpf István kancelláriaminiszter a július 9-i kormányülés utáni sajtótájékoztatón az Informatikai Kormánybiztosság tevékenységét értékelve több pozitívum mellett a két infrastrukturális törvény – az elektronikus aláírásról szóló törvény és az Egységes Hírközlési Törvény – megszületését hangsúlyozta.

A miniszter ez alkalommal az aláírástörvényről szólt, s kifejtette, hogy a szükséges végrehajtási utasítások elkészítése a terveknek megfelelően folyik, a Hírközlési Főfelügyelet és az Informatikai Kormánybiztosság szakembereinek közös munkájával.
A titkosítás szabályozására vonatkozó kérdésünkre válaszolva a miniszter közölte: vizsgálják annak a lehetőségét, hogy ez a szabályozás a végrehajtási utasítások közé kerüljön, s ő úgy látja, hogy ez az út járható lesz, ám ha szükséges, akkor törvényben szabályozzák a kérdést.

Ha a titkosítási szabályozás nem érint “széles tömegeket” (például csak a vállalati körnek nyit teret) – mondta egy általunk megkérdezett jogi szakértő -, akkor kormányrendeleti szinten is elképzelhető egy ilyen szabályozás, s a rendelet szerepelhet a végrehajtási utasítások között. Szélesebb tömegeket érintő szabályozást “illik” törvényben rendezni, de arra nézve nincs kötöttség, hogy mikor melyik formát kell választani.