A román hatóságok lehetetlenné teszik a magyar státustörvény végrehajtását Románia területén, ha Magyarország nem veszi figyelembe Románia és a nemzetközi közösség álláspontját – jelentette ki vasárnap Gheorghi Prisacaru, a román szenátus külügyi bizottságának elnöke.

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora a Mediafax román hírügynökségnek adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy nem lehet tárgyalásnak nevezni a román és a magyar külügyminiszter Snagovban tartott pénteki megbeszélését. – Csak egy nem hivatalos találkozó volt, amelyen mindkét fél a maga álláspontját ismertette. A magyar külügyminiszter látogatása sokkal inkább a világ szemébe szórt porhintésnek tekinthető, Magyarország jó szándékát volt hivatott mutatni, hogy a törvényt alkalmazhassák – fogalmazott a szenátor.

A szenátor úgy vélekedett, hogy tárgyalni még a törvény elfogadása előtt kellett volna. Leszögezte, hogy a jelenlegi helyzetben Románia a nemzetközi nyomásra is számít, amely nyomás véleménye szerint már érezhető abban, hogy az Európai Parlamenti külügy bizottsága módosító javaslatot fűzött a készülő magyar országjelentéshez. – Ha a Magyarországgal szomszédos államok álláspontjának ismeretében nem térnek vissza a törvényre, a román hatóságok egy sor intézkedést hoznak majd, ami lehetetlenné teszi a törvény alkalmazását Románia területén – szögezte le a román kormánypárt szenátora.