Az 1994-es ruandai tömegmészárlásban való részvétellel gyanúsítanak négy, az ENSZ Ruandai Háborús Bűnök Bírósága (ICTR) által felkért védőügyvédet. Augustin Basebayát, Aloys Ngendahimanát és Augustin Karerát kisebbségi tuszik illetve mérsékelt hutuk kiirtásában való részvétellel gyanúsítják, ezért nem hosszabbítják meg a három ügyvéd júniusban lejárt szerződését. A negyedik ügyvéd, Thaddee Kwitonda szerződését már korábban felfüggesztették, jelenleg vizsgálat folyik ellene. A négy ügyvédet a ruandai háborús bűnök kivizsgálására folyó perben a védelem kérte fel, fizetésüket a bíróságtól kapták, ám egyelőre nem tudni, további lépéseket is tesznek-e ellenük. Egy másik gyanúsítottat, a kétezer ember meggyilkolásával vádolt Athanase Seromba atyát, a bíróság által körözött ruandai papot az olasz katolikus egyház bújtatja; az olasz kormány visszautasította az ICTR rá vonatkozó kiadatási kérelmét.