Az Európai Bizottság kártérítést követel a Philip Morristól és az RJ Reynolds Tobacco Holdingstól, azzal vádolva a dohánygyárakat, hogy közreműködnek a cigarettacsempészésben, és ezzel súlyos kárt okoznak az EU költségvetésének.

Július 17-én ugyanez a bíróság elutasította a brüsszeli bizottság korábbi hasonló panaszát, de csupán egy eljárásjogi hiba miatt, miközben érdemben elmarasztalta a dohánygyárakat. Az Európai Bizottság most ismét előterjesztette keresetét, ezúttal egyszerre és együttesen tíz EU-tagország kormányával, és ugyanakkor képviselve is őket.

A kelet-európai és földközi-tengeri útvonalakon érkező csempészáru az EU közös költségvetésének évente sokmillió euró vám- és illetékbevétel kiesést okoz. Ebben a cigarettacsempészésben vesznek részt a keresetben megnevezett dohánygyárak.

A New York-i kerületi bíróság július 17-én megállapította, hogy az EU költségvetése nem szenvedhet veszteséget, mert az EU-tagországok pótolnak minden esetleges bevételkiesést a nemzeti jövedelmük arányában befizetett költségvetési hozzájárulással. A bíróság azt elismerte, hogy veszteség érheti a tagországok költségvetését, de nem fogadta el a tagországok fellépését a perben, túl későinek minősítve azt. Az EU Bizottság tavaly novemberben adta be eredeti keresetét, és a tíz EU-tagország csak idén január és április között társult a beadványhoz.