Az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottsága szerdai ülésén – a kormánypárti képviselők igen szavazataival, a szocialisták és a szabad demokraták ellenében, a MIÉP távollétében – támogatta Berki Ádám adatvédelmi biztossá választását, ám az elhangzottakból kitűnt: nincs esély arra, hogy a jelölt megkapja a parlamenttől a megválasztásához szükséges kétharmados többséget.

Berki Ádám a bizottsági meghallgatáson elmondta: szakmai múltja alapján alkalmasnak tartja magát az adatvédelmi biztosi poszt betöltésére, és megfelel a jogszabályi feltételeknek. A szocialista és SZDSZ-es képviselők mindezt vitatták, mert álláspontjuk szerint a jelölt nem rendelkezik a törvényi előírásoknak megfelelő szakmai tapasztalattal. Répássy Róbert (Fidesz) leszögezte: csak a szocialisták és a szabad demokraták állítják, hogy a Magyar Köztársaság elnöke, aki nemzetközileg is elismert jogász, második alkalommal nem képes a törvényi feltételeknek megfelelő jelöltet állítani. Szavai szerint, amennyiben a két ellenzéki párt másodszor is megakadályozza az adatvédelmi biztos megválasztását, akkor számolniuk kell azzal, hogy ténylegesen megszűnik a poszt, és ezért őket terheli a felelősség. Udvariatlanságnak nevezte, hogy az MSZP és az SZDSZ már a meghallgatás előtt elutasította a jelöltet.

Berki Ádám a vitában elhangzottakra reagálva megerősítette, hogy szakmai pályafutása során szerzett tapasztalatai alapján el tudná látni az adatvédelmi biztosi feladatokat. Hangsúlyozta, hogy a szerzői jogvédelemmel kapcsolatban végzett ügyvédi munkája során adatvédelmi eljárások lefolytatásával és felügyeletével is foglalkozott. Az 55 éves ügyvédet Mádl Ferenc köztársasági elnök július 18-án jelölte adatvédelmi ombudsmannak. A törvényhozás június 19-én választott országgyűlési biztosokat – miután az elődök hatéves mandátuma június 30-án lejárt -, ekkor azonban az adatvédelmi biztosi posztra jelölt Maczonkai Mihály nem kapta meg a képviselők kétharmadának támogatását.