Országos és nemzetközi elfogatóparancsot ad ki a rendőrség Simon László ellen, ha kedden gyanúsítotti idézésére nem jelenik meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (SZBEI) Aradi utcai épületében. Simon Lászlót mintegy 130 millió forint értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítják – mondta el Garamvölgyi László ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-nek.

Lapértesülések szerint Simon László, aki Torgyán József főtanácsadója volt, az FVM irányítása alatt álló valamennyi cég szerződéseibe betekinthetett, s azután hagyta el az országot, hogy a bíróság nyáron letartóztatta több agrárcég vezetőjét. Simon László két fővárosi ingatlanában a múlt kedden házkutatást tartottak az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának munkatársai. Németh László ezredes, a SZBEI nyomozó főosztályának vezetője akkor elmondta, hogy a házkutatás során olyan iratokat foglaltak le, amelyek bizonyítékként használhatók fel az FVM tulajdonában lévő agrárcégek ügyében indított eljárásban. Múlt csütörtökre írásban beidézték Simon Lászlót, hogy gyanúsítottként kihallgassák, de ő nem jelent meg. A rendőrség Simon Lászlót gyanúsítottként kívánja kihallgatni az FVM tulajdonában lévő agrárcégek ügyében indított nyomozásban. Információjuk szerint azonban Simon külföldön tartózkodik.