A román parlament nem fogja megvitatni a magyar státustörvényt – közölte kedden Cozmin Gusa, a kormányon lévő román Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára. A párt szóvivői tisztségét is ellátó főtitkár elmondta, hogy a román képviselőház jogi bizottsága megvizsgálta a magyar törvényt. Hangsúlyozta azonban: “amikor bizonyos intézkedések kidolgozásával foglalkoznak a parlament jogászai, száz törvényt is megvizsgálhatnak, akár még a státustörvényt is”.

A román kormánypárt konzervatív-nacionalista szárnyának véleményét tükröző Cronica Romana című lap arról adott hírt, hogy nem készült el az a törvénycsomag, amellyel Románia ellensúlyozhatná a magyar törvényt. Románia nem kíván más országokkal közösen fellépni a státustörvény kérdésében, ebben az ügyben a maga útját járja, ami azt jelenti, hogy közvetlen tárgyalásokat folytat Magyarországgal – jelentette ki kedden Mircea Geoana román külügyminiszter.