A jövő héttől indul a földek állami megvásárlása

A jövő héttől ajánlhatják fel földjeiket az államnak a korábban zsebszerződést kötött tulajdonosok. Hirdetést tesznek közzé a megyei és az országos lapokban, mely helyszíneken jelentkezhetnek az érdeklődők. Eddig egyetlen konkrét felajánlás sem érkezett, de Boros Imre, a földvásárlások összehangolásával megbízott miniszter legalább 500-600 kivizsgálásra váró földügyről tud.

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) megyei kirendeltségein, az agrártárca megyei földművelésügyi hivatalaiban és a falugazdászoknál jelentkezhetnek majd azok a tulajdonosok, akik zsebszerződéssel korábban eladott földjeiket most fel akarják ajánlani az államnak. Molnár Zoltán, a vétellel megbízott KVI vezérigazgatója lapunknak elmondta: a vásárlás a jövő héttől indul. A megyei és az országos lapokban hirdetés jelenik meg, pontosan mely helyszíneken kínálhatják fel földjeiket a tulajdonosok.

Információink szerint eddig egyetlen konkrét felajánlás sem érkezett a zsebszerződések ügyében. Boros Imre tárca nélküli PHARE-miniszter szerint ugyanakkor legalább ezren jelentkeztek és érdeklődtek az FVM zöld számán, valamint személyesen és írásban. Ezek között 500-600 olyan ügy van, amelyik egyértelműen feldolgozást igényel

  • nyilatkozta lapunknak a miniszter. Persze nemcsak zsebszerződésekről van szó, hanem más rendezetlen földügyekről — tette hozzá.

Az agrártárcánál a zsebszerződéses földvásárlások ügyében ma tartanak eligazítást az FVM-hivatalok és a KVI illetékeseinek

  • tudtuk meg. Molnár Zoltán kérdésünkre közölte: az FVM és a KVI között már augusztus 30-án létrejött az a megállapodás, amely a vétel eljárási rendjét tartalmazza. Eszerint a megyékben az ügyeket az FVM-hivatalok koordinálják, amelyek mindenhol ügyvédeket bíznak meg azzal, hogy az érdeklődőknek jogi tanácsokat adjanak. Konkrét felajánlás esetén szintén a hivatalok vizsgálják meg a földterületeket, és értékbecslés alapján meghatározzák az árat is. Az állami földvételről szóló szerződést az FVM-nek is jóvá kell hagynia. Ezután a KVI fizet, és birtokba veszi az ingatlant. A vásárlásokat abból az ötmilliárd forintból finanszírozzák, amit a MeH idei költségvetésén belül eredetileg a nemzeti földalapra szántak. Az összegből a KVI három-, az FVM kétmilliárdot használhat föl.