Hétfőn kell döntenie az Országos Munkaügyi Tanácsnak a minimálbér jövő évi összegéről. A tanácsban résztvevő három fél álláspontja egyelőre igencsak különbözik. Ha nem jutnak egyezségre, úgy a kormány 15 nap múlva saját hatáskörben dönthet e kérdésben.

Összesen 3,8 millió ember dolgozik ma Magyarországon. Ebből megközelítően majdnem egymillió ember az, akinek bruttó 50 ezer forint alatt van jelenleg a bére, igaz, ebben nincsenek benne azok az egyéni vállalkozók, akik hivatalosan minimálbért vallanak be az adóhivatalnak.

Egyes szakértők szerint legalább minden harmadik dolgozót érint majd a minimálbér megemelése. A mezőgazdaságban, a textiliparban, vagy a kereskedelemben dolgozók átlagosan fele nem keres most bruttó 50 ezer forintot, azaz minden második ember fizetésemelést kap, ha legalább 50 ezer lesz a minimálbér.

Az Országos Munkaügyi Tanács hétfői ülésén a szociális partnernek kellene egyezségre jutni az emelés mértékéről. Az eddigi hírekből az derült ki, hogy a szakszervezetek a nettó 40 ezer forint mellett tették le a voksukat, ez 57-58 ezer forintos bruttóbért jelentene, a munkaadók élénken tiltakoznak a komolyabb emelés ellen, és azt kérik, hogy a kormány csökkentse a járulékokat, például szüntesse meg az egészségügyi hozzájárulást, vagy a minimálbér megadóztatását, a kormány az 50 ezer forint minimálbért javasolja és nem kíván változtatni az adójogszabályokon.

Amennyiben a hétfői ülésen nem születik döntés, úgy a kormány 15 nap múlva, akár érdemi egyeztetés nélkül is meghatározhatja saját hatáskörében a minimálbér jövő évi mértékét.