Szerdán hallgatja meg az Illés Zoltán vezette környezetvédelmi bizottság Polt Péter legfőbb ügyészt, aki többek között a – 2001 január elsején kinevezett – környezetvédelmi szakügyészek továbbképzéséről tart beszámolót.

Körmendi Györgyné, a Legfőbb Ügyészség oktatási és továbbképzési osztályvezetője szerint a januárban kinevezett húsz megyei ügyészre hasonló feladatok várnak, mint azokra a kollégákra, akiket korábban a sajtóügyek vitelével bíztak meg. Bár arról nem tud, hogy külön tanfolyamot szerveztek volna a “zöldügyészek” számára, de több lehetősége is van annak az ügyésznek, aki ezzel a szakterülettel szeretne foglalkozni. Az osztályvezető a Népszavának elmondta, már korábban is választották kollégái másoddiplomájuk témájául a környezetvédelmet. Körmendiné szerint ez a téma is szóba kerül a közjoggal és a magánjoggal foglalkozó ügyészek és a megyei főügyészhelyettesek szeptember 24-én kezdődő konferenciáján.

A Népszava információja szerint az Egyesült Államok ügyészi szervezete is azt tervezi, hogy továbbképzéseket indít a környezetvédelemmel foglalkozó magyar ügyészek számára. A Népszava informátora szerint ez azért számít komoly előrelépésnek, mert Magyarország európai uniós csatlakozásának egyik hátráltatója a környezetvédelem jelenlegi helyzete lehet. A szakember ezért tartja fontosnak, hogy szakosított ügyészek vizsgálják az ilyen ügyeket.