A múlt heti, a Világkereskedelmi Központ és a Pentagon ellen intézett támadások után kérdéses, hogy ugyanabban a világban ébredünk-e, melyet megszoktunk szeptember 11. előtt. Az események sok területen éreztetik hatásukat, ám szinte egyik sem mutat olyan egyértelmű összefüggést a történtekkel, mint az internet alapkérdése: magánélet és adatvédelem, vállalva a veszélyeket, vagy ellenőrzött információáramlás és biztonság. A történtek alapvetően átrajzolják a kérdésben eddig kialakult frontokat.

A szabadság, az adat- és magánélet-védelem hazájában, ahol még személyi igazolvány sincs, mindeddig a végrehajtó szervezetek, a rendőrség és az államhivatalok védekező helyzetből politizáltak. Érveik az esetleges eredmények érdekében feladott személyes szabadságról szóltak. Mint azt Larry Ponemon, a Privacy Council elnöke megfogalmazta, mára ez egy csapásra megváltozott, az érdekvédő szervezetek lába alól kicsúszott a talaj, pusztán a törvényesség betartásáról beszélnek, ezen túlmenő elvi vitára, úgy tűnik, többé nincs mód.

A terroristák és a szervezett bűnözés ugyanolyan fontos hírközlő csatornának használja az internetet, mint a telefont, és ezzel a világháló sem kerülheti el a telefonlehallgatáshoz hasonló technikai megoldásokat. Ezek közül a legismertebb, és jellemzően az internetre fejlesztett eszközök a Carnivore, az Echelon és a KLS. Az FBI által két éve kifejlesztett Carnivore, vagyis “húsevő” nemrég rossz csengésű elnevezése miatt új, semleges nevet kapott, most DCS1000-nak hívják, a kommunikáció észrevétlen megfigyelésére szolgál. Az Echelon, mint azt hosszas vizsgálat után az EU is megerősítette, e-mailek lemásolására és a vezeték nélküli forgalom megfigyelésére alkalmas, állítólag csak az USA-n kívül használják az amerikai szervek. A KLS a felhasználó billentyűzeten történő leütéseit figyeli, meghatározza a jellemző leütött karaktereket, ezzel nagyban segítve a jelszavak megfejtését.