Több mint kétmilliárd forintot csalt ki másfél év alatt befektető kedvű cégvezetőktől egy ál-tőzsdeügynökség.

Az öt holland, egy belga üzletember tucatnyi magyar segítőjével együtt elhitette ügyfeleivel: a chicagói, a New Yorki és a londoni árutőzsde terményeit forgalmazzák. A Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságon (SZBEI) indított nyomozásnak eddig több mint hatszáz sértettje, és 32 gyanúsítottja van, ám a vizsgálók szerint mindkét szám növekedni fog. Több mint kétmilliárd forintot utaltak át a nyereség reményében megtévesztett üzletemberek egy valójában nem is működő, holland alapítású tőzsdeügynökség számláira. Az ügyletek kevés kivételtől eltekintve néhány hónap után a befektetett teljes összeg elvesztésével végződtek, amely után még panasszal sem élhettek a megbízók.

Az SZBEI Vizsgálati Főosztályától kapott információink szerint két holland üzletember, Rob van T. és Rob van K. a karibi Nevis-szigetről indította útjára a több országot behálózó fiktív tőzsdeügynökség-hálózatot. Magyarországon a 1999 nyarán egy holland igazgató, Bastian L. vezetésével láttak hozzá a Position Kft. és további két cég megalapításához. Irodát, diszpécserközpontot hoztak létre, telefonos ügynököket vettek fel. Segítségükkel keresték meg azokat a vezetőket, akikről feltételezték, hogy milliós tételekben hajlandóak a chicagói, a londoni és New York-i árutőzsdén spekulatív ügyleteket kötni.

Az ötlet több mint hatszáz személynél bevált. A cégvezetők a telefonos megkeresésre, majd a személyes találkozók után cégük számlájáról vagy saját pénzükből 5-10 milliós összegeket utaltak át forintban vagy valutában a kapcsolattartásra kijelölt brókercégeknek. A brókerek a hatékonyság növelése érdekében még az üzletkötés legelején
rávették megbízójukat egy olyan szerződés megkötésére, hogy külön értesítés nélkül is köthessenek ügyleteket. Rendszeresen beszámoltak arról, hogy milyen üzletbe fektették a pénzt. Így a megbízók közül akadt, aki rövid időre vagonnyi sertésbelsőség tulajdonosának hitte magát, mások a fagyasztott narancslében, kávéban vagy marhahúsban utaztak. A brókerek az árfolyamok alakulásáról is folyamatos tájékoztatást adtak, amelyhez egyébként figyelemmel kísérték a valós tőzsdei helyzetet. A hektikus, esetenként nyereséggel kecsegtető ármozgást azonban minden estben a totális veszteség követte. A rendőrség adatai szerint azonban a pénzek be sem kerültek a tőzsdére. A hollandok azonnal levették azokat a számláról.

Az áltőzsdések végül túlbuzgalmuk miatt buktak le. Az egyik ügyfélnek ugyanis feltűnt, hogy július 4-én, az Egyesült Államok nemzeti ünnepén is tájékoztatták őt a chicagói ármozgásokról, márpedig köztudott, hogy ezen napon mindig szünetel az amerikai tőzsde. A rendőrségi nyomozás eredményeként egymás után buktak le az álbrókerek, az irodavezetők és a tőzsdei szervezők. Végül a két holland alapítók egyike is sorra került. A magyar rendőrség körözése alapján monacói lakhelyén fogták el az azóta is kiadatási őrizetbe lévő Rob van K.-t. Társa ellen is érvényben van a nemzetközi elfogató parancs. Harmadik honfitársuk, egy belga és egy magyar társukkal együtt már magyar börtönökben van előzetes letartóztatásban.