Ismeretlen tettes ellen, közösség elleni izgatás alapos gyanúja miatt megérkezett az első feljelentés Csurka Istvánnak a Magyar Fórumban Magyar szemmel címmel megjelent cikke kapcsán – erősítette meg a Népszava értesülését Horányi Miklós.

A Legfőbb Ügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint a feljelentés egy magánszemélytől érkezett, a beadvány pedig az ügyészség kezelőirodáján várja további sorsát. Az ügyészségnek a feljelentéstől számított három napon belül kell eldöntenie, hogy nyomozást indít vagy megtagadja, illetve, hogy feljelentéskiegészítést rendel el az ügyben. A Népszava úgy tudja, hogy a feljelentő szerint a Csurka István neve alatt megjelent írás tartalmilag azonos elemeket tartalmaz a MIÉP XVI. kerületi lapjában megjelent cikkel, melynek kapcsán már nyomoz az ügyészség. Ezért kéri az ügyészség vizsgálatát.

Mint arról már a lap beszámolt, a MIÉP XVI. kerületi lapjában megjelent, a Keresztény magyar állam című cikk szerzője egyebek közt azt írta: “a galíciai jöttmentek hada… rágták és rágják szét a hont… A Jordán partja mellől jönnek megint a Duna partjára… még egyet rúgni a magyarba. Hát halld meg magyar az 1000. keresztény magyar állami év… egyetlen életre vezető üzenetét: Rekeszd ki őket! Mert ha te nem teszed meg, ők teszik meg veled.” Az ügyben szeptember 19-én ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást. Később gyanúsítottként hallgatták meg az Ébresztő című lap felelős szerkesztőjét. Közben a református egyház vezetése gyakorlatilag elhatárolódott ifj. Hegedűstől. Értesülések szerint a nyomozó hivatal még nem kezdeményezte ifj. Hegedűs Lóránt mentelmi jogának felfüggesztését, de elképzelhető, hogy ez rövidesen megtörténik.

Isépy Tamás (Fidesz), a parlament mentelmi bizottságának elnöke elmondta: ha közvádas bűncselekménnyel gyanúsítanak egy képviselőt, az esetek kilencvenkilenc százalékában azt javasolják a parlamentnek, hogy függesszék fel a mentelmi jogát (a közösség elleni izgatás gyanúja esetén az ügyészség, nem pedig magánszemély vádol). Ezt a T. Ház többnyire el is fogadja. Isépy hozzáfűzte: az ilyen esetekben a Fidesz következetesen elfogadja a mentelmi bizottság javaslatát. Ha tehát a testület Hegedűs “kiadása” mellett voksolna – feltéve persze, hogy ezt az ügyészség egyáltalán kéri -, akkor a Fidesz is ennek megfelelően szavaz majd a parlamentben.

Csurka István a múlt héten a Magyar Fórum hasábjain kiállt ifj. Hegedűs Lóránt értekezése mellett. A lapban pedig mellékeltek egy aláírásgyűjtő ívet a magyarság kirekesztése ellen küzdők – így Hegedűs Lóránt – melletti szolidaritás kifejezésére. Hegedűs sérelmezett cikkét szó szerint beolvasták a Pannon Rádió adásában is. A szöveg gyűlöletkeltésre alkalmas – állapította meg az Országos Rádió és Televízió Testület irodája tegnapi előterjesztésében, amelyet várhatón ma tárgyal a testület. A testület egyik tagjának kezdeményezésére egyébként átfogó monitoring vizsgálat indult a Pannon Rádió eddigi műsoraival kapcsolatban. A vizsgálat hamarosan lezárul.