Az elmúlt egy év tizenkét meghatározott régiójának korrupciós eseménytörténetét dolgozza fel és tekinti át a Transparency International (TI) globális korrupciós jelentése, amelyet első ízben hétfőn bocsátottak közre a kötet szerkesztői – hangzott el a kiadás alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatón, a fővárosban.

A világ legtekintélyesebb korrupcióellenes szervezete által készített anyag részletesen elemez további négy problémát; a pártok finanszírozásának kérdését, a pénzmosást, a nemzetközi gyémántkereskedelem átláthatóságát, és vizsgálja: mennyiben sikerült érvényt szerezni az OECD-országok által 1997-ben aláírt korrupcióellenes egyezménynek – mondta Marschall Miklós, a TI keleti-európai régióigazgatója. Megemlítette, hogy a kötet szerzői között egyaránt vannak újságírók, tudományos kutatók, valamint a TI nemzeti szervezeteinek munkatársai.

Az Egyesült Államokban történt tragikus események kapcsán megemlítette, hogy a pénzmosás nagyon termékeny infrastruktúrája volt a terrorizmusnak. Hozzátette: a globalizáció egyik mellékterméke, hogy a fejlett technika és a nemzetközi piac lehetővé teszi hatalmas pénzek mozgatását, átutalását. Terták Ádám, a TI magyarországi vezetője arról szólt, hogy a szervezet nem egyes jelenségekkel, hanem az azok csoportjából levonható konklúziókkal foglalkozik, és ennek alapján tendenciákat állít fel. Ennek kapcsán megemlítette, hogy a nemrégiben alakult Közkontroll Egyesülettel jól kiegészítik egymást, mivel utóbbi főleg konkrét eseményeket derít fel.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a politikai piacon jól eladható a korrupció elleni harc, mert nagyon fontos, hogy a civil szektorban működjön egy független, kiegyensúlyozott, pártpolitikától mentes szervezet. – Nagyon sok olyan ország van, ahol a korrupció elleni harc a politikai elit zsákmánya lett – hangsúlyozta Marschall Miklós. A jelentés egyebek között kitér Magyarországra is, amelyet bírál a közbeszerzési eljárások átláthatatlansága miatt, de megemlítik az autópályák pályáztatás nélküli építtetését is. Egy-egy mondat erejéig a jelentés foglalkozik a Székely-üggyel, illetve a parlamenti olajbizottság tevékenységével is. A jelentés utolsó része tájékoztat a korrupcióval kapcsolatos kutatásokról, nemzetközi adatbázisokról, indexekről és mutatókról. Közli a TI 2001-es, 91 országra kiterjedő indexét is. Ebben a rangsorban Finnország kapta a legelőkelőbb helyet, míg Banglades a sereghajtó. Magyarország, Trinidad és Tobago, illetve Tunézia mellett a 31. helyet foglalja el, így az EU-tagjelöltek között Észtország után a második.