Pénzügyi gondokkal küzdenek a civil szervezetek. A Környezetvédelmi Alap Célelőirányzatából (kac) például az erre az évre szánt 3 milliárd forint zömét még nem folyósították a pályázatokon nyertes szervezeteknek. A kac felhasználását koordináló főosztály vezetője megígérte: felülbírálják a rendszert. A Gazdasági Minisztérium sem fizette még ki a fogyasztóvédelmi szervezetek járandóságát.

Hiába a lejárt határidő, eddig még egyetlen társadalmi szervezet sem kapta meg a Környezetvédelmi Minisztériumtól, pontosabban a környezetvédelmi alap célelőirányzattól a járandóságát – mondta az [origo]-nak Beregi Péter, a Levegő Munkacsoport gazdasági vezetője. A civil szervezetnek csaknem ötmillió beígért és megítélt forintja nem érkezett még meg a számlájára. A jelenség nem kivételes. A márciusban megítélt pályázatuk után is csak szerdán kapták kézhez a pénzt. Pénzügyi problémájukat csak úgy tudják áthidalni, ha a más támogatóiktól befolyt pénzeket átcsoportosítják. A forráshiány több tucat szervezetet érint.

Kiss Balázs, a kac felhasználását koordináló főosztály vezetője mindezt azzal magyarázta, hogy rendkívül nehézkes és túlszabályozott a pályázati rendszer valamint a pénzek kifizetése. A pályázatkor beadott költségvetést ugyanis akár többször is módosítani kell, ilyenkor minden egyes esetben újra végigjárja a pályázat a bürokrácia útvesztőit. Ráadásul a jelentkezőknek számos hivataltól, például az APEH-tól, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságától is be kell szerezniük igazolásokat, hogy nincs tartozásuk, ami szintén elhúzza a folyamatot.

Mindazonáltal tisztában vannak azzal, hogy a szervezeteknél a késlekedés működési zavart eredményez. Éppen emiatt a főosztályvezető azonnali intézkedést kért feletteseitől, hogy mihamarabb pénzükhöz jussanak a civilek. Sőt, az eddigi zavarok miatt újragondolják a rendszert – ígérte Kiss Balázs. A kac költségvetésében mintegy 3 milliárd forintot szánnak a szervezetek részére, ebből azonban ezidáig csak elenyésző összeget utaltak át. A fogyasztóvédő szervezetek sem jutottak eddig pénzükhöz. Közel 100 millió forint hiányzik a működésükhöz. Közülük az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület szóvivője, Újlaki-Vátz László például arra panaszkodott, hogy a késlekedés miatt, csak néhány hét áll majd rendelkezésükre, hogy elköltsék azt a pénzt, amelyet egyébként egész évben használhatnának.