Jogi lépéseket fontolgat a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete a belügyi tárca ellen, mivel szerintük rágalmazó jellegű, valótlanságokat közvetít a minisztérium megbízása alapján a Kossuth téren működő videokivetítő – mondta Gálos Imre, az érdekképviselet elnök-ügyvivője.

Közölte: állampolgári jogával élve hétfőn feljelentést tesz Pintér Sándor ellen jó hírnevének, becsületének megsértése, illetve rágalmazás miatt, ugyanis a Belügyminisztérium által működtetett videokivetítőn az a valótlan szöveg is látható, hogy a szakszervezet politikai nyomásra szervezte volna a demonstrációt. Gálos Imre meglepőnek tartja, hogy Szlovákiából hozták a videokivetítőt, amelyet ismeretei szerint napi 4 millió forintért működik. A szakszervezet elnöke úgy tudja, hogy közterület-foglalási engedélyt sem kértek a projektor felállításához.

Varga Péter, a Főpolgármesteri Hivatal vállalkozási ügyosztályának vezetője elmondta, nem tud róla, hogy a projektor felállításához közterület-foglalási engedélyt adott volna ki a Kossuth tér tulajdonjogával rendelkező fővárosi önkormányzat. A demonstráló tűzoltók részére ezt az engedélyt a héten kiadta a Fővárosi Közgyűlés szakbizottsága – fűzte hozzá.

Csányi Klára, a BM sajtófőnöke elmondta, hogy több évi együttműködésük alapján a magyar Visual-Power cégtől rendelték meg a kivetítőt. A berendezés azért érkezett Szlovákiából, mivel a közép-európai régióban működő cég minden országban nem rendelkezik ugyanazokkal a berendezésekkel, amelynek bérlésére egyébként összességében nettó 2,1 millió forintot költött a tárca. Az óriáskivetítő felállítására a BRFK-tól kértek engedélyt, ezt azonban nem adták ki, mert ez a berendezés nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá. Az Országgyűlés hivatala viszont engedélyezte, hogy a parlament előtt felállítsák a kivetítőt, illetve ott elhelyezzék a működtetéshez szükséges autókat.