Az Informatikai Kormánybiztosság eddig bruttó 635 millió forintot költött a kormányzati portál teljes technológiai kialakítására. A portál előreláthatólag 2001 utolsó hónapjában nyithatja meg virtuális kapuit a nagyközönség előtt.

Az elmúlt 43 nap során közel 235 fős szakértői kör dolgozott a megfelelő technológiai megoldások kidolgozásán. A nyertes pályázók közül a fővállalkozó IBM feladata volt a technológia biztosítása, annak üzembe helyezése, és az architektúra tervezése, valamint az alvállalkozók tevékenységének koordinálása. Így az IBM fogta össze a portál adattartalmait működtető szerkesztőségi rendszerért felelős IQSoft Rt., a megbízható üzemeletetésért felelős MÁV Informatika Kft., továbbá a szerkesztőségi rendszer elkészítéséért felelős Webigen Rt. szakembereinek munkáját. A kormánybiztosság közlése szerint a portál felépítése – összehasonlítva a hazai kereskedelmi portálok fejlesztési költségeivel is – jóval kevesebbe került a vártnál. Az előkészületek, ezen belül a koncepció és a megvalósítási tanulmány összeállítása, illetve több nagyszabású kutatás elvégzése bruttó 30 millió forintba került. A technikai infrastruktúra és a technológia biztosítása – beleértve a több millió adat elérhetőségét is – bruttó 635 millió forintot igényelt. A portál 2001. évi működés költsége, amely a szerkesztőségtől a technikai személyzetig, az adatbázisokat biztosító minisztériumok csapatán keresztül az auditálásig mindent tartalmaz, bruttó 210 millió forint.