Nancy Goodman Brinker, az Egyesült Államok két hónapja Magyarországra érkezett új nagykövete aggodalmának adott hangott a honi idegenellenes és antiszemita érzelmek kapcsán hétfőn, a Harvardi Öregdiákok Egyesületének Budapesten tartott ülésén.

Aggodalmat kelt az a nyíltan antiszemita és idegenellenes érzület, amelyről Magyarországon hallok, különösen a politikai elit bizonyos köreiből- fejtette ki a Magyar Tudományos Akadémián tartott beszédében a nagykövetasszony. Mi, az Egyesült Államokban úgy gondoljuk, hogy még a legelítélendőbb politikai beszédet sem szabad cenzúrázni. De az a tény, hogy egyes gondolatokat nem szabad cenzúrázni, még nem teszi őket elfogadhatóvá illemtudó társaságban, és minden politikai párt vezetőjének kötelessége néven nevezni, és világosan elutasítani a gyűlöletbeszédet. Ebben nem lehet helye habozásnak, ez túlságosan fontos Magyarország nemzetközi imázsa számára és a magyar demokrácia szempontjából – idézi Brinkert a Népszabadság. A nagykövet szerint az antiszemita és idegengyűlölő kijelentések jelentik számára az egyetlen kellemetlenséget, amely budapesti tartózkodása alatt érte, mint mondta, ilyet a világon sehol nem tapasztalt.

Az Egyesült Államok és Magyarország szoros kapcsolatát az egyenlők közötti partnerség jellemzi a biztonság, a kereskedelem és a demokrácia terén – állapította meg Nancy G. Brinker. A nagykövet kijelentette, hogy a szeptember 11-i terrortámadások mindörökre megváltoztatták az amerikai politikát. Az első számú cél a nemcsak az Egyesült Államokat, hanem az egész civilizált világot fenyegető terrorista hálózatok megsemmisítése. Ebben a tekintetben az USA semmilyen segítséget nem utasít vissza, Washington várja a magyar javaslatokat és kezdeményezéseket – hangsúlyozta Brinker. Az amerikai üzletemberek szerinte kitűnő befektetési terepnek tekintik a térségben egyedülállóan stabil Magyarországot. A befektetési légkörön azonban lehet és kell javítani, mindenekelőtt az átláthatóság fokozásával. Brinker szerint Magyarországnak továbbá még jobban meg kell nyitnia piacát az EU-tagság elérése előtt.