Nem egészen három héttel az után, hogy a szoftveróriás megegyezett az igazságügyi minisztériummal trösztellenes ügyében, kedden megállapodást írt alá trösztellenes magánperei felpereseivel is, akik amiatt adtak be keresetet, mert úgy vélték, hogy a Microsoft monopolhelyzetével visszaélve túlságosan sokat kért szoftvereiért.

Az elemzők szerint PR-győzelemnek tartott megegyezés értelmében a cég több mint tizennégyezer szegény iskolát lát el számítógéppel és szoftverekkel a következő öt évben. A hétfőn aláírt megállapodást az összevont pereket felügyelő marylandi bíróságnak még jóvá kell hagynia. A Microsoft ezzel felpereseit – akikből legalább hatvanötmilliót említenek a beadványban – nem egészen tíz dollárral kártalanítja. A megállapodás szerint a cég gépekkel és szoftverekkel lát el minden olyan általános- és középiskolát, ahol a diákok hetven százaléka igénybe veszi a szövetségi ingyen ebéd programot, ez a szám a becslések szerint az USA iskoláinak tizennégy százalékát jelenti. Ezek az iskolák kétszázezer Pentium alapú PC-t, illetve Macintosh gépet kapnak, tanáraik továbbképzésére a cég kilencvenmillió dollárt fordít. Végezetül a cég ígéretet tett arra is, hogy százötvenmillió dollár alaptőkével alapítványt hoz létre, amely a kisközösségek számára ad pénzt hardver és szoftver vásárlására. A céget képviselő Cohen, Milstein, Hausfeld & Toll ügyvédi iroda számításai szerint a megegyezés összesen körülbelül 1,1 milliárd dollárjába kerül a Microsoftnak. A Microsoft közleményében megállapítja, hogy a megegyezésből tizenkétezer-ötszáz iskola, több mint hétmillió diák és négyszázezer tanár tud hasznot húzni.