Az Alkotmánybírósághoz fordulnak a butykatelepiek, miután a nyíregyházi önkormányzat hétfő esti ülésén nem vonta vissza a prostitúciós türelmi zónát kijelölő korábbi határozatát, melyet az érintett lakosság kért, s amit a múlt héten 48 órás ülősztrájkkal is nyomatékosított – közölte Lengyel Károly, a butykatelepiek szószólója kedden az MTI-vel.

Elmondta: a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely képviselőtestülete hat hónapos időtartamra felfüggesztette a határozat végrehajtását, s ennek a butykatelepiek véleménye szerint az az üzenete, hogy a türelmi zóna 2002. június 1-után mégis csak a Butykatelepet Császárszállással összekötő út mentén lesz. – Az Alkotmánybíróságot arra kérjük majd beadványunkban, hogy nyilvánítsa alkotmányellenesnek a türelmi zóna kijelölését elrendelő törvényt, hiszen szerintünk a megfelelő közbiztonsághoz való állampolgári jog sérül a prostitúciós területhez bizonyítottan kapcsolódó bűncselekmények által – hangoztatta Lengyel Károly. Hozzátette: a butykatelepiek örömmel értesültek arról, hogy a nyíregyházi önkormányzat, mint törvényt végrehajtó testület, csatlakozni kíván az alkotmánybírósági beadványhoz.

A szószóló tudatta az MTI-vel azt is, hogy Butykatelepen két héten belül újabb lakossági fórumot rendeznek, melyen a helyiek véglegesen döntenek arról a korábbi állásfoglalásukról, miszerint, ha számukra kedvezőtlenül dönt a nyíregyházi önkormányzat a türelmi zóna vitájában, kezdeményezik a 1500 lakosú településrész elválását a szabolcsi megyeszékhelytől. A tervezett elszakadással kapcsolatban Lengyel Károly megjegyezte: a nyíregyházi képviselőtestület hétfői ülésén kialakított egy olyan állásfoglalást, hogy amennyiben a butykatelepiek az elszakadás mellett döntenek, minden jogi segítséget megad az ügymenet intézéséhez.

A szószóló elismerte, hogy ez a butykatelepiek egy részében nagy felháborodást váltott ki, mert sokan úgy vélik, hatalmi cinizmus, arrogancia az állásfoglalás, s arra utal, ha nem tetszik az önkormányzat döntése, le is út, fel is út. – Én óvatosabb lennék az ilyenfajta értelmezéssel, inkább azt mondanám, azt gondolhatja a testület, hogy nem tudjuk majd véghezvinni az elszakadást, egyszer úgy is belefáradunk az önálló településsé szerveződésben – fogalmazott Lengyel Károly. Hangsúlyozta: a lakosság majd dönt a kérdésben, s ha úgy határoznak, hogy leválnak Nyíregyházától, azt kérésükre a megbízottjaik véghez is viszik.