Jogi alkudozás Anglia és a kontinentális országok között

Az Európa Tanács és az Európai Parlament most alakítja ki az EU elektronikus kommunikációra vonatkozó új adatvédelmi irányelveit. A két leginkább vitatott pont a kéretlen reklámok (spam) ügye, illetve a kapcsolódási és letöltési adatok bűnüldözési célú tárolása. Nagy-Britannia kezdeményezésére most egy csereüzlet keretei látszanak kirajzolódni, a végeredmény pedig a jelenlegi közhangulatnak megfelelően a “több ellenőrzést!” elvét követi. Magyarországon EU-konform szabályozás alakul, mely tiltaná a kéretlen reklámküldést.

Az Európa Parlament két héttel ezelőtt közös nyilatkozatban egyértelműen elutasította a digitális világ használóinak általános lehallgatását. Eszerint a személyhez köthető adatoknak a vitatott irányelvek alapján történő feldolgozását a minimumra kell szorítani, az internetszolgáltatókat pedig lehetőleg kötelezni kell az anonimizált vagy álneves szolgáltatás kialakítására.

Anglia tárolná az internetezők adatait

Az átdolgozott irányelvekről az Európai Tanácsban a tagállamokat képviselő miniszterek határoznak, de ők ez ügyben teljesen más véleményen vannak. Már tavasszal kitudódtak a tanács mellett szakértőként dolgozó rendőri munkacsoport (Enfopol) követelései, miszerint a nyomozók a legszívesebben évekig megőriztetnék a kívánt adatokat az internetszolgáltatókkal és más távközlési cégekkel. Ezeket a terveket az EU-ban mindenekelőtt Nagy-Britannia szorgalmazta. Ott a vállalatokat az antiterrorista törvénycsomag elfogadásával kívánják arra szorítani, hogy az internethasználat adatait tizenkét hónapig megőrizzék.

Kontinentális alku

Az adatok ilyen szintű tárolásának ötletét azonban a többi tagállam mostanáig szkeptikusan fogadta. A német adatvédők például egyszerűen alkotmányellenesnek tartják. Az európai internetszolgáltatók szövetségének (EuroISPA) értesülései szerint azonban Nagy-Britannia a tanácsban helyet foglaló miniszterek legutóbbi tárgyalásán új javaslattal állt elő. Eszerint a szigetországot képviselő delegáció a spam ügyében eddig képviselt merev álláspontja feladását ígérte, ha a parlament az adattárolás területén engedményeket tesz.

Az angolok leíratkozós spamszabályozást akarnak

Nagy-Britanniában van a leghangosabb támogatói köre a direkt marketing opt-out szabályozásának, vagyis hogy a felhasználót csak a kifejezett kérésére távolítják el a reklámküldőlistákról. Ezzel szemben áll az EU terveiben szereplő opt-in, vagyis a felíratkozást megkövetelő elv, mely szerint törvénytelen a kéretlenül postázott reklám. Az opt-in rendszerben csak azok a felhasználók kaphatnak reklámot e-mailben, akik kifejezetten kérik. “Most Nagy-Britannia a spamhoz való viszonyát átgondolva követelheti a hosszabb adattárolási időt” – jelentette ki a Telepolisnak Joe McNamee, az EuroISPA munkatársa.

Itthon felíratkozós spamszabályozás lesz

Mint azt Sík Zoltán informatikai kormánybiztostól megtudtuk, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló T/5141. sz. törvényjavaslathoz a Fidesz-MPP már benyújtott egy módosító indítványt, amely az opt-in megoldás alkalmazását javasolja. “Mivel mind a kormány, mind a bizottságok támogatták az indítványt, a törvényben az opt-in szabályozás fog szerepelni” – nyilatkozta a kormánybiztos.

Kompromisszum alakul

Az Európa Tanács az angol kérésnek megfelelően átdolgozta a spamügyi irányelveket. A 15. cikkelyben arról van szó, hogy az EU-tagállamok megteremtik a kapcsolódási adatok közelebbről meg nem határozott “átmeneti időre történő” tárolásának jogi feltételeit. Ezzel egyidejűleg a 13. cikkelyben kijelentik, hogy a reklámküldemények csak a címzett engedélyével postázhatók. “Ha az Európa Parlament elfogadja ezt a csereüzletet, végképp elveszítheti a hitelét” – véli Joe McNamee. Akkor a képviselők pontosan azt érik el, ami ellen mindig is harcoltak.