Jövő héten kezdődik az első magyar lépfene-per – értesült a Népszabadság Online. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon tárgyalják annak a két kórházi dolgozónak az ügyét, akik a személyzeti osztályvezetőt akarták megtréfálni egy súrolóport tartalmazó borítékkal, az emlékezetes anthrax-pánik idején.

A bíróság sajtóirodáján személyiségi jogokra hivatkozva egyelőre nem árultak el részleteket az ügyről. A két levélküldő – akiknek ügyét a jövő héten tárgyalják – egy VIII. kerületi országos kórházban dolgozott. Tréfának szánták a lépfeneleírást és -port tartalmazó küldeményt. Ellenük eredetileg rémhírterjesztés alapos gyanúja miatt indított eljárás. Miután azonban a kapitányság konzultált az ügyészséggel, került a bíróság hatáskörébe az ügy rendzavarás miatt. A két nő elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbüntetéssel sújtható. Másfél hónappal ezelőtt három embert, egy 13, egy 48 és egy 49 éves nőt gyanúsított meg a rendőrség azzal, hogy lépfenével fenyegető, fehér port tartalmazó levelet küldtek. Egy újpesti kislány október 18-án osztálytársnője postaládájába dobta be a levelet, benne liszttel és zsemlemorzsával. Tettét beismerte: bosszúból fenyegette meg osztálytársnőjét, mert az korábban összetörte mobiltelefonját. Ellene fiatal kora miatt nem indult eljárás.