Az amerikai kormányzat és a Microsoft között a közelmúltban kötött megállapodások ellen ágáló kilenc amerikai állam további, és minden eddiginél komolyabb szankciók bevezetését indítványozza a szoftveróriás ellen, melynek egyesek szerint nagyon könnyen az lehet az eredménye, hogy a Microsoftnak az újabb Windows operációs rendszerek forráskódjait is nyilvánosságra kell majd hoznia, sőt egyes szankciók esetlegesen olyan Microsoft technológiákra is vonatkozhatnak majd, melyekkel az eddigi Microsoft antitröszt-perek nem is foglalkoztak.

A kilenc amerikai állam jogi képviselői várhatóan pénteken, azaz még a bíróság által korábban meghatározott határidő lejárta előtt nyújtják majd be a bíróságnak az új, minden eddiginél szigorúbb feltételeket szabó tervezetet, melyet a Microsoft egész biztosan nem köszön majd meg a kilenc állam vezetőinek.

Szakértők szerint amennyiben a bíróság áldását adja a “Microsoft-ellenes” államok tervezetére, akkor az ténylegesen nagyon komoly megszorításokat jelentene a Microsoft számára, nem úgy mint az amerikai Igazságügyi Minisztérium és a szoftveróriás által a közelmúltban elfogadott tervezet, melyet sokan egyszerűen csak a Microsoft egyértelmű győzelme jelének tekintettek. Ezen korábbi, a bíróság által egyelőre még el nem fogadott tervezet ugyanis lényegében csak nagyon enyhe feltételeket szab a Microsofttal szemben, melynek következtében az elmúlt napokban-hetekben nagyon sokan felemelték a hangjukat az ellen, hogy a Microsoft ennyivel megússza azt a száznál több peres ügyet, mely már évek óta folyamatban van a különböző amerikai bíróságokon.

A kilenc rebellis amerikai állam tervezetének a gerincét egyébként még mindig az az ominózus történet jelenti, amikor is a Microsoft a Windows 95, illetve Windows 98 operációs rendszerekbe integrálta webböngésző szoftverét, az Internet Explorert, mely lépés sokak számára a mai napig egyértelműen a Microsoft monopolhelyzetbe kerülési szándékát testesíti meg. A tervezet szerint mindenképpen üdvözölendő lépés lenne, ha a szoftveróriás büntetésképpen nyilvánosságra hozná az újabb Windows operációs rendszerek forráskódját, valamint azt is indítványozza, hogy a megfelelő testületek vegyék górcső alá a közelmúltban debütált Windows XP-t, valamint a Microsoft .Net projektjét, melynek egyik alapköve, hogy a felhasználók a szoftvereket mint szolgáltatásokat vegyék meg.