Napokon belül sor kerülhet az első gyanúsítotti kihallgatásra a Terry Black által örökbe fogadott Danika ügyében, amely nyomán emberkereskedelem alapos gyanúja miatt indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A Magyar Hírlap úgy tudja, rövidesen számíthatnak az idézésre a kisgyermek vér szerinti szülei, Vajna Éva és élettársa, valamint a fiatalember édesanyja is. A lap értesülései szerint egy héten belül gyanúsítottként hallgathatják ki annak a kisgyermeknek a vér szerinti szüleit, akit néhány nappal születése után örökbe adtak Terry Blacknek, az ismert transzvesztitának.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság három hete indított nyomozást emberkereskedelem alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, miután a média több olyan információt is megszellőztetett, amelyek a gyermek eladására utaltak. Információik szerint az elmúlt napokban a nyomozás vezetői megtekintették azt a titokban készült videofelvételt, amelyen Danika szülei a későbbi örökbefogadóval, Terry Blackkel alkudoznak. A transzvesztita művész készítette a felvételeket, így akarva megörökíteni a szülők hozzáállását. A nyomozók szakértőt bíztak meg azzal, hogy kiszűrje a külső zajokat a nehezen érthető szövegrészeknél. Ily módon a felvétel az egyik legfontosabb corpusszá vált az ügyben.

A lap úgy tudja, több tanú kihallgatását követően döntöttek úgy, hogy gyanúsítottként idézik Vajna Évát és élettársát. Az sem kizárt, hogy eljárás alá vonják a fiatal párt instruáló nagyszülőt is. A Btk. szerint akár nyolc év szabadságvesztéssel is sújtható a képernyőkön szinte naponta feltűnő fiatal pár, ha bűnösségük bizonyítást nyer. A rendőrök vélhetően az első gyanúsítotti vallomások után döntenek arról, kezdeményezik-e az érintettek őrizetbe vételét, vagy sem.