Hónapokat késhet az internetrendőrség eredetileg 2002. január 1-jére tervezett felállítása. Az Országos Rendőr-főkapitányságon belül működő speciális elektronikus egység leghamarabb március végén válhat ütőképes csapattá. A négyfős csoport ugyanis ma még csak papíron létezik. Sem helyük, sem számítógéprendszerük, egyelőre még szoftverük sincs az induláshoz.

Az egységet a 2001. november 23-án Budapesten aláírt, az Európa Tanács a számítástechnikai bűnözésről szóló egyezményének értelmében hozzák létre, de a korábbiakkal ellentétben nem két hét múlva. Az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatóságának alárendeltségében, központi hatáskörrel rendelkező, négyfősre tervezett speciális csapat ugyanis ma még csak papíron létezik. Sem helyük, sem számítógéprendszerük, egyelőre még szoftverük sincs az induláshoz, a felkészüléshez és a munkához. Az MN úgy értesült, hogy az erre a feladatra kiválasztott tisztek egy részét még át sem vezényelték a felállítandó egységhez, amely a számítástechnikai bűncselekményekkel kapcsolatos lakossági bejelentéseket is vizsgálja majd. Technikai felszereltsége ugyan szolgálati titkot képez, ám a Magyar Nemzet értesülése szerint még meg sem rendelték azokat a szoftvereket, amelyekkel a titkos munkát végzik majd.