A XVI. kerületi gyámhivatal a jelenleg Rácz Károly gondozása alatt álló Vígh Dániel átmeneti nevelésbe vételét rendelte el.

Az MTI birtokába jutott határozatra reagálva, a Terry Black néven ismertté vált transzszexuális művész vasárnap kijelentette, hogy nem adja oda a gyermeket. A határozatban a gyámhivatal a gyermek jelenlegi tartózkodási helyének, Piliscsévnek a jegyzőjét arra hívta fel: haladéktalanul gondoskodjon arról, hogy a gyermek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Nevelőszülő Szolgálathoz kerüljön. A december 11-i keltezésű határozat megállapítja azt is, hogy a vérszerinti szülők felügyeleti joga az átmeneti nevelés tartama alatt szünetel. A határozatban szereplő indoklás szerint a szülők kérték gyermekük átmeneti nevelésbe vételét, mivel jelenlegi helyzetük nem teszi lehetővé a gyermek nevelését.

Mester Csaba, Rácz Károly jogi képviselője elmondta: a gyámhivatal törvénysértő mulasztást követett el, mivel a megkezdődött örökbefogadási eljárás során gondozásra kihelyező határozatnak kellett volna születnie. Hozzátette, hogy Rácz Károlyt hivatalosan nem tájékoztatta a gyámhivatal a gyermek átmeneti nevelésbe helyezéséről, mert nem tartják ügyfélnek ebben a kérdésben. A végrehajtás akadályozása pénzbírsággal, később karhatalmi eszközökkel sújtható. Néder Zoltán, a gyermek szüleinek jogi képviselője szerint az egyetlen lehetséges és jó megoldás született.