Többrendbeli, hivatalos személy által, fontosabb ügyben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés, közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés miatt vádat emelt tegnap a Fővárosi Főügyészség Boros László ellen.

Az Országgyűlés Hivatalának korábbi tanácsadóját azzal vádolják, hogy rendszeres mellékjövedelem-szerzésből külföldieknek segített magyar állampolgárságot szerezni, úgy, hogy közben visszaélt beosztásával. Boros László 1995-től volt az Országgyűlés Hivatala bizottsági főosztályának tanácsadója, döntően az önkormányzati és rendészeti bizottság elnöke, Bernáth Varga Balázs mellett dolgozott. A vád szerint Boros 1996-tól 2000. decemberi elfogásáig alkalmanként 150-200 ezer forintért segédkezett külföldieknek magyar állampolgársághoz jutni.