Az orosz ügyészség munkatársai kedden házkutatást tartottak a magyarországi befektetéseiről – BorsodChem – is ismert orosz petrolkémiai nagyvállalat, a Szibur moszkvai székházában.

Sajtóbeszámolók szerint a nyomozók a vállalat vezetőinek irodáit kutatták át. A Sziburnál hivatalosan csak azt az információt közölték, hogy “szokványos ellenőrzésre” került sor kedden – annak ellenére, hogy ilyen vizsgálatokat Oroszországban is az adóhivatal, vagy a számvevőszék végez. A moszkvai ügyészség nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy házkutatás volt a Szibur székházában.

Sajtóértesülések szerint a Szibur 51 százalékos többségi tulajdonosa, a Gazprom orosz gázipari óriás, illetve annak elnöke, Alekszej Miller áll a történtek mögött, aki elhatározta, hogy “rendet tesz” a leányvállalatnál. A Gazprom által kezdeményezett igazgatótanácsi ülésre éppen szerdán kerül sor a Sziburnál, ezen várhatóan megváltozik a testület összetétele és a Gazprom emberei kerülnek többségi pozícióba. A Gazeta.ru internetes lap értesülései szerint távozhat posztjáról Jakov Goldovszkij, a vállalat elnöke is. A lap úgy tudja, hogy a Gazprom vezetői amiatt elégedetlenek, hogy bár a Szibur az elmúlt időszakban 1,2 milliárd dollár éves forgalmat ért el, a holding megvált több, tulajdonában lévő feldolgozó vállalattól.

A Szibur jelenleg Oroszország legnagyobb petrolkémiai társasága, valamennyi orosz vállalat listáján pedig a tizenhatodik helyen szerepel. A vállalat élénk érdeklődést mutat a kelet-európai vegyipari vállalatok iránt is, szándékában áll, hogy megvásárolja az osztrák CE Oil többségi részvénycsomagját a BorsodChemben, és szeretné rábírni a MOL Rt-t a TVK eladására is. A Szibur terjeszkedni kíván Horvátországban és Szlovákiában is.